Vezess Csapatrádió - Vezess.hu

F1: Ők a Kanadai Nagydíj csendes hősei

Episode Summary

A Vezess Csapatrádió idei kilencedik adásában a Kanadai Nagydíjon látottakkal foglalkozunk. Max Verstappen ezúttal is külön ligában autózott, mögötte azonban volt mit nézni, a topcsapatok mellett a kicsik is szolgáltattak izgalmat és számos szereplő volt, aki dicséretesen szerepelt.

Episode Notes

A 2023-as Forma-1-es szezonnal párhuzamosan szól a Vezess Csapatrádió is: szakértőink idén is mikrofon mögé ülnek és kibeszélik a sportág legfontosabb történéseit, véleményezik a történteket és érdekes, kevésbé ismert információkat osztanak meg a közönséggel, azaz veletek.

Kilencedik adásunkban a Kanadai Nagydíj volt terítéken, mely egy élvezetesnek mondható futam volt annak ellenére is, hogy Max Verstappen győzelmét senki nem veszélyeztette. Többen is remek teljesítményt nyújtottak a mezőnyből a hétvége folyamán, Fehér Patrik, Horváth Zsolt és Kováts Olivér mindannyiukról megemlékezett. Emellett visszatekintettek a Le Mans-i 24 órás versenyre, ahová a Vezess is elutazott.